Alfa Romeo Stelvio: Testet öltött szépség

Alfát a magunkénak tudni egy életérzés, és nem racionális döntés. Soha sem volt az, sem régen sem most. Ez egy olyan valami, ami boldoggá tesz, a lelkünket és testünket egyaránt simogatja, és nagyon szomorúak vagyunk, amikor véget ér. Szinte egymást váltotta a Giulia és a Stelvio a kezem alatt, még a tél érkezése előtt. Annyira megszoktam a feelinget, hogy 2-3 hét leteltével még mindig integettem minden Alfásnak, pedig már teljesen más gyártó termékében ültem. Volt, aki meglepődve visszaintegetett, volt, aki értetlenül nézett rám – nem az ő hibája.

Egyedisége megkérdőjelezhetetlen, de hívjuk annak, ami: SZÉP

 

A nagyobb testvér születését a piac generálta, hiszen a SUV vonal rendületlenül hódít. Jó ideje aktív résztvevő a szegmensben, egy kicsit későn érkezett meg hozzánk, de annál nagyobb szeretettel fogadtuk. Személy szerint kedvelem az SUV-ot, mint kategória, mert biztonságot ad, praktikus, és jelen esetben mondjuk ki nyíltan : DÖGÖS is. Sajnos nem adatik meg gyakran, hogy gyönyörködjünk benne, mert nem látni belőle olyan sokat az utakon, ami előtt én értetlenül állok. Német fajtársai pedig tucatjával gurulnak a városban, amivel semmi bajom, de azért érdemes lenne néha besétálni egy Alfa szalonba, és eltátani a szánkat ezeken a szépségeken.

Tökéletesek az arányok, a rokonság fellelhető a MaseratiLevante-val

 

Nézzük meg ezt a formás orr részt, amely olyan könnyedséggel indítja meg a látványt, mint madártollat a forgószél. Robosztus méretét kecsességgel ruházza fel, mellette megőrizve szigorú tekintetét. Ambivalencia ez a legjavából, de kíváncsi lennék, hogy ki tör először pálcát felette – mondom is: senki.  Erős rokonságot vélek felfedezni az olasz luxusmárka hasonló példányával a Maserati Levante-val, ettől nagyobb bókkal kevesen dicsekedhetnek a piacon. Az „ős alfa felni” csak hab a tortán, ettől a járműipar kevés ikonikusabb és egyedibb dolgot tud felmutatni, de ha mégis, valószínűleg az is olasz.

Ebben a színben is dögös, de kékben kimondottan merész és látványos

 

Annak ellenére, hogy a Stelvio élvezhető időtartamra kicsit késve érkezett, a mézesmadzag el volt már húzva előttünk már a kezdet kezdetén. Hiszen a megérkezést követően 24 órára túszul ejtettük a rettenetes QV-t, amely nem e világi. A benne rejlő 510 pokoli lóerő, az emberből egy ördögöt csinál, képtelenség megőrizni a józan eszünket. A mindennapokban uralni azt a fajta magabiztos fenevadat embert próbáló, könnyebb az élet egy racionális döntéssel, mondjuk ezzel a 2,2 literes dízellel.

A Stelvio QV nem e világi, rácsok mögött a helye, 510 zabolátlan lóerőnek

 

Ugyan a hangjuk és karakterük fényévekre van egymástól és talán a gázolaj szegmens legszebb hangja címet sem nyerné el, de a karaktere tetszetős. A 180 lóerő nem a gebéket takarja, hanem a kimondottan izgága, sokszor kissé zabolátlan ménest, amely gyakorta felvillantja a kipörgésgátlót egy komolyabb gyorsításkor. Igencsak a magaménak tudtam érezni, tetszik nekem ez az eleven karakter, vevő a csibészkedésre. A 8 sebességes ZF váltón sem múlik semmi, játszi könnyedséggel kapcsolgat és engedi a fordulatszámérő mutatóját a piros mezőig. Nem releváns az általam kapott fogyasztás, hiszen valamivel 8 liter fölé kerekedett, ettől sokkal kedvezőbbre is ki lehet hozni.

A kevesebb néha több, mint látjuk, nem kell túlgondolni, hogy legyen

 

A teszthét alatt nem okozott csalódást, minden nap mosolyogva érkeztem felé, és ez a mosoly akkor sem kanyarodott le az arcomról, amikor elindultam. A belső tér talán egy picivel marad el érzetre a külsőtől, de ezt kompenzálták az egyedi megoldásokkal. Kicsit az olasz szuper sport autók világát idézte a kormányon helyet foglaló Start gomb, többször másodpercekig keresgéltem, mire megszoktam a helyét. A gyártón nem múlik semmi, a paletta igen széles a tekintetben, hogy hogyan öltöztessük fel a belső teret, csupán a fantáziánk szab határt.

Látványos és formás, olyan, mint egy csinos olasz színésznő hátsó fele

 

Nem tudok nem részlehajló lenni a Stelvio-val, mert számomra szemet gyönyörködtet, és nagyon sajnálom, hogy mégis olyan keveset látok belőle. A fehér, a piros, de leginkább kék színben ez a forma olyan mutatós, hogy az sem csoda, hogy ha az ember megtörli a száját, mert elcsöppen a nyála. Az ára talán nem is abból a szempontból érdekes, hogy mennyibe kerül, hanem abból, hogy 25%-al olcsóbb, mint német társai. Nagyobb elismerésre nincs is szükség, mint az, hogy többször azon kaptam magam, hogy a konkurensben helyet foglaló sofőrök bámulnak át,és elismerő pillantásokat mérnek a Stelvio-ra. Ez valahol az igazság pillanata…

 

Földi Tamás