Kia Rio: Hétköznapokra szeretettel

Az egyik kedvenc márkám kisautójához volt szerencsénk az elmúlt időszakban. Azért merem ilyen nyíltan felvállalni mert próbáltunk már néhány KIA-t es maradéktalanul minden igényünket kiszolgáltak. A másik említésre érdemes, hogy az ismeretségi körben is megszaporodtak és mindenki dicséri őket. A korábban bemutatott kis Picanto-t is egy morcos tekintetű kisautó volt, de a Rio valamivel nagyobb, és már barátságosabb megjelenésű.

K03

Határozott vonalak, érettséget sugároz a márkáról

Fotó: Kapás Gábor

mkh_logo2_1-1

Külső tekintetében annyit tudunk elmondani, hogy egy formás darab. Ez a szín szépen kiemeli az idomokat, érettséget sugall, ha vetünk rá egy pillantást. A projektoros lámpáknak szigorítja a tekintetét a LED-es helyzetjelző, kissé hiányoltam belőle a xenon fényszórókat általában ebben a kategóriában is el vagyunk már kényeztetve. Helykínálat szempontjából azt mondanám, hogy elől nagyon kényelmes, hátul hosszú távon, már lehet, hogy nem aratna osztatlan sikert az utasoknak, cserébe 325 literes csomagtere teljesen elfogadható. Ez is azt sugallja, hogy az autó sokkal inkább a városi autózás örömére készült, mintsem családi modellnek használjuk, arra ott vannak a nagyobb testvérek.

K05 (1)

Egységes és jó hangulatú belső, csak az anyagokhoz ne érjünk hozzá

Fotó: Kapás Gábor

A belső tér tekintetében azzal kezdeném, hogy az összeszerelés minősége egészen páratlan, ez leginkább akkor köszön vissza, amikor macskaköves úton haladunk és nem érkeznek a várt zörejek a kárpitból és egyéb helyekről. Pedig az anyaghasználat nem felhőtlen, elég sok a műanyag, ami mondjuk ránézésre sokkal kellemesebbnek hat, mint érintésre tapasztaljuk. A kormány, amely az egyik kulcspontja beltérnek viszont kellemes hatású, és jól reagál mindenre a vezetés alatt.

K09

Fontosabbak ezek a gombok, mint az gondolnánk

Fotó: Kapás Gábor

A váltó, amin kellemes értelemben meglepődtem miszerint hat sebességes szintén példás, rövid úton jár, és hozzájárul, hogy városi és autópálya használat ne menjen a fogyasztás rovására. Korábban is említettem már, hogy ami régen csak a prémium kategóriás modelleknek adatott meg, vagy sokszor még azoknak sem, az ma már szinte alapértelmezett ebben a szegmensben is, gondolok itt az ülésfűtésre, de még inkább a kormányfűtésre. Amennyiben tavasszal vagy nyáron vásároljuk az autónkat, biztosan csak legyintünk rá a felszereltségi listán, én ma már ott tartok, hogy ebben a hidegben élen jár az extrák között. A szokásos kiforrott belső térrel találkozunk, ha körbe nézünk.

K07

Pofonegyszerű használat jellemzi a 7 colos kijelzőt

Fotó: Kapás Gábor

A jól ismert 7 colos kijelző infotaintment rendszerrel áll a rendelkezésünkre, amely az egyik legkönnyebben kiismerhető rendszerrel ma a kínálatban. Biztonsági extrákkal is felszerelték a Rio-t, a sávelhagyás érzékelőtől fogva a vészfékasszisztensig mindent tartalmazott, ezek mindig jó szolgálatot tesznek, és vigyáznak ránk.

Ami pedig a lényeget illeti az az orrában foglal helyet. Alanyunk az 1,4-es 100 lóerős erőforrással van szerelve, ami nem tűnik rossz választásnak. Annyi a titok, hogy az „erő” magasabb tartományban csalogatható elő, ha így teszünk akkor élvezetesen autózhatunk vele, viszont a fogyasztása nem maradéktalan.

K02 (1)

Ha jól elforgatjuk a fordulatszámmérőt, akkor sokan csak ezt látják a városban belőle

Fotó: Kapás Gábor

Amennyiben a városban szeretnénk használni finom elváltásokkal normális értékek fognak születni. Autópályán sem maradunk szégyenben vele, itt kifejezetten jól jön a hat sebességes váltó, nem forogja szép magát, és nem is hangos. Az egy hetes használatot követően nekünk 7 liter környékére realizálódott az étvágya, ebben sok volt a budapesti használat.

K01 (1)

Kellemes családtag tud válni belőle, ha úgy gondoljuk

Fotó: Kapás Gábor

Összességében ez egy nagyon szerethető autó. Teljesen eltudom képzelni, mint családtag, ha elsősorban a városban használja valaki, de nem árt, ha van mellette egy nagy kombi, vagy egy SUV a hosszú utazásokra. Ezek is mind megtalálhatók a KIA repertoárjában, mindenre van megoldásuk. A tesztautó ára megközelítőleg 5 millió forint volt, de az induló mindössze 3,8 millió forint felett van egy picivel. A hét év garancia nyomós érv lehet mellette, és az is, hogy könnyen megszerethető kis társ a hétköznapokban.

 

További képek megtekinthetők a Galériában.

Az autóért szeretnénk köszönetet mondani a KIA Magyarországnak.

 

Földi Tamás