Mini Cooper Clubman S

Amikor az előző héten a kollégámmal átvettük a két tesztautót, nekem jutott elsőre a Toyota RAV4. Nem sokkal az elválásunkat követően ő már hívott is, hogy ez egy baromi jó kis autó, és szerinte imádni fogom én is. Az eltelt 3-4 nap alatt teljesen megszoktam a hybrid társamat, és ahogy az lenni szokott a vele való kényelmes világot. Amikor cseréltünk, a benzinkúton közel azonos kilométerre ő jóval többet fizetett a pénztárnál, de nem úgy tűnt, mint aki bánta volna a kapott élményért cserében.

Ráncfelvarrott orr, határozott kiállással Foto: Kapás Gábor KG photo

Ráncfelvarrott orr. Határozott kiállással
Foto: Kapás Gábor KG photo

Lassan minden verzióban kapható már az egyediségével hódító legenda. Nem hinném, hogy a gyártó mellé tudna nyúlni bármilyen formavilágot is ad a modellnek, hiszen a siker hosszú évek óta garantált. Már messziről szemet gyönyörködtető látvány a mi Mini-nk is, hiszen nagyon egyedi színben képviselteti magát. Egyébként is kedvelem a kék autókat, de ez ráadásul azon belül is egy különlegesség. A fekete ívek a karakteres formának megfelelő keretet adnak. A határozott kiállásban a 18-as kerekek meglehetősen sokat segítenek, és elég széles gumikat kapott ahhoz, hogy sejthetjük, kezes bárány lesz az úton. Vannak autók, amelyek kifejezetten az egyik nem képviselőinek tetszését nyerik el, de jelen esetben a hölgyek és az urak szemében egyaránt elégedettséget véltem felfedezni minden találkozás alkalmával. Az első lámpák kör alakú helyzetjelzővel sokkal figyelemfelkeltőbbek, mint a korábbi esetben, le sem tagadható, hogy a BMW-nek köze van a modellhez.

Barátságos tekintettel szemléli a naplementét Foto: Kapás Gábor KG-photo

Barátságos tekintettel szemléli a naplementét
Foto: Kapás Gábor KG-photo

Mondanom sem kell, hogy bi-xenon fényszórók sötétében is tökéletes látóteret biztosítanak. A hátsó lámpák meglehetősen egyediek lettek, ahogy olvastam ez osztja meg leginkább az újságírók táborát. Személy szerint kedveltem, a vastag vonalak már messziről felismerhetővé tették a Clubman-t a fémszínű keretével együtt. Vaskos fémkilincsek, kerekded tükrök, és a kis „kopoltyú” a kombik világában is egyediséggel látják el. A dupla kipufogóvégek, és az „S” felirat mutatja, hogy ez egy komolyabb motorral született. Miután túltettük magunkat a külsején, a beltérben halmozottabban jelenik meg a luxus. Helyet foglaltunk, és máris kellemes bőr illat fogad minket az ülések és a kormány jóvoltából. Aztán a szemünk feldolgozta az információkat, az agyunk elkezdi értelmezni a látottakat. A kormány kissé vaskos, de nagyon jó fogású, az ülések kényelme a combtámasznak köszönhetően sokkal magasabb kategóriában is megirigyelendő, a váltó rettenetesen pontos, férfiasan kapcsolható. A fékek határozottan fognak, el nem tudnám képzelni, hogy közúti közlekedés során kevés legyen. Egy pontra vissza kell kanyarodjak, az pedig a kormányzás. A Mini-k híresek a gokart jellegű élményről, és volt is már szerencsém próbálni, de az nem ilyen motorral volt szerelve. Néhány kilométer megtételét követően egy másik közlekedési eszköz jut az eszembe, ami nem más, mint a vonat. A síneknek köszönhetően az fix pályán mozog, és hát ehhez hasonló élmény a Mini is, mert mintha valami láthatatlan kötélen valaki húzna minket, a józan ész határain belül (de szerintem kívül is) nem hinném ,hogy ki tudna sodródni vele, főleg mivel ez még az összkerekes verzió. És itt nincs vége a kavalkádnak, sőt csak most kezdődik.

Összetéveszthetetlen belső, prémium anyagok Foto: Kapás Gábor KG-photo

Összetéveszthetetlen belső, prémium anyagok
Foto: Kapás Gábor KG-photo

A központi kijelző, ami az elődnél még a km/h mutatására szolgált, most nagyon sok információ közlésében segít minket. A menü teljesen jól átlátható, lapozható, könnyű eligazodni benne. A hifi volt a másik élményfaktor, ami libabőrössé varázsolt engem, és az utasaimat egyaránt. Az eddigi autók között is voltak olyanok, amiben világmárkák képviseltették magukat, de itt a kisebb beltér miatt a Harman-Kardon életre szóló élményt ad.

A váltó szoknya kerete alatt kapcsolható a három vezetési mód: Sport-Normal-Green. A végéről indulva a Green szinte kötelező opciója egy ilyen trendkövető modellnek, ilyenkor a kijelző keretének megvilágítása zöldre vált, egy kicsit komótosabb közlekedési morált elősegítve, de ez nagyon pozitívan köszön vissza a benzinkúton. A normál módban már újra a dinamikus vezetést teszi lehetővé, amit azt gondolom, a közös közlekedés alkalmával úgyis a legtöbben választunk. Sport módban „maximális gokartélmény”, amivel mindent elárul a kijelző pirosan izzó fénye is. Hegyi szerpentineken, vagy városi szlalomozáskor, de leginkább versenypályán ezzel nagyon sok versenytársat magunk mögé utasíthatunk. Nem lehet panasz a feeling-re, amiről gondoskodtak azzal is, hogy a visszaváltások esetén az autó egy kellemes gázfröccsel segít minket, a kipufogóból pedig kicsi, de annál határozottabb durranások hallhatóak.

Engem teljesen levett a lábamról Foto: Kapás Gábor KG-photo

Engem teljesen levett a lábamról
Foto: Kapás Gábor KG-photo

Az autó erőforrását megemlítve az új 2000cm3 benzines váltotta a korábbi 1600cm-t, ami nagyon kiegyensúlyozottá tette és 7.1mp-es 100-as gyorsulást biztosít. Szinte minden tartományban kellően erős, nem kifejezetten turbós motor hangulatát kelti. Minden fokozatban dinamikusan gyorsul, városban, és autópályán is megfelelő társunk tud lenni. Szerintem a fogyasztása is reális, 7-12 liter között alakul, ez csak tőlünk függ. A helykínálat elől teljesen elfogadható, hátul már kell némi kompromisszumot kötni vele. A csomagtartó nyitást élveztem még nagyon, ami gombbal is történhet, ami tudom, hogy nem egyedi, de a kétfelé nyíló miatt nagyon látványos, és a 360l nem is mondható rossznak. Ami az utca emberét bármilyen esetben megmosolyogtatta, az a sötétedést követő ajtónyitás, amikor a vezető oldalán levetíti a Mini logót. Lehet sokaknak ez „gagyinak” hat, de nekem és a járókelők zömének kivívta a szimpátiáját.

Összetéveszthetetlen apróságok Foto: Kapás Gábor KG-photo

Összetéveszthetetlen apróságok
Foto: Kapás Gábor KG-photo

Összegezve lehet egy megosztó autó ez is, de szerintem sokkal több szól mellette, mint ellene. Rengeteg olyan apró szerethető dolga van, ami itt most nem is került megemlítésre, de garantáltan élményt nyújt. És, hogy kinek szánják? Szerintem azoknak a harmincasoknak, akik jól kereső pozícióban dolgoznak, és megvan az igény az élet más területein is kitűnjenek a szürke hétköznapokból, vagy azoknak, akik lehet, hogy kicsit idősebbek, de szeretnék fiatalnak érezni magukat és megtehetik, hogy megfizetik a nem olcsó vételárat, ami induló esetben is 7 millió. De csalódni biztosan nem fognak, és bármibe ülnek át, jó érzéssel fogják ismét birtokba venni saját autójukat.

Az autóért szeretnék köszönetet mondani a BMW GmbH Magyarországi Fióktelepének.

Földi Tamás