Renault Talisman Grandtour: Szépsége nem csak belülről fakad

Ha csak néhány gondolatban foglalnám össze az együtt töltött egy hetet, és csak képeket csatolnék az íráshoz is, majdnem elég lenne, ahhoz, hogy bemutassuk az autót. A Renault esetében majdnem teljes jellemábrázolást hajtottak végre mindössze azzal, hogy a külsőt valami egészen szépre tervezték.

T01

Nagyon szép ebben a színben, a LED-es fényszóró szinte szárítja az aszfaltot
Fotó: Kapás Gábor

A Talisman a személyautó család legnagyobb tagja, a közel 4,9 méteres hosszával ezt a címet méltán képviseli. És bár a szépség relatív, itt mégis minden porcikájából sugárzik. A C alakú menetfény sokak szerint megosztó, szerintem bátor húzás volt a részükről és dicséret jár érte. Az viszont tény, hogy a LED-es lámpák kiemelkedő látótávolságot biztosítanak ezekben a szürke esős napokban is. A tesztautó a legmagasabb Initiale Paris felszereltséggel bír, ezért minden jóval felruházták. ami elérhető a repertoárban.

T03

Initiale Paris, a legmagasabb felszereltéget képviseli
Fotó: Kapás Gábor

Finom vonalak, szépen megrajzolt formák jellemzik, nincs túlzásba véve a króm, eltalálták az arányokat. A nagy kombi formáját megnézve is kombi maradt és nem csapták le a hátulját, hogy kupés formát próbáljanak adni neki. Ebből kifolyólag mindenhol nagyon kényelmes, a hátul ülőknek is óriási a fejtér, a csomagtér pedig több, mint 570 literes. Amennyiben lehajtjuk a hátsó üléseket, óriási térre teszünk szert, amiben szinte bármit szállíthatunk, ha úgy adódik.

T06

Rend és harmónia jellemzi, prémium köntösbe burkolva
Fotó: Kapás Gábor

A szépség a továbbiakban belülről fakad. Érdemes megnézni ezt a belsőt, ezeket a hatalmas foteleket, amelyek rövid és hosszú autózás során is nagyon kényelmesek. A fabetét is nagyon látványos dizájn elem, világos színével megtöri az alapvetően kissé sötét, de elegáns belsőt.

T09

4Control, avagy négykerék kormányzás
Fotó: Kapás Gábor

A digitális óracsoportot személyre szabhatjuk, a belső világítást szintén, a középen lévő R-Link 2 multimédiás rendszer segítségével. Némi megszokást igényel a rendszer használata, de utána könnyedén manőverezhetünk benne. Az autó biztonsági rendszerekkel is fel van vértezve, a táblafelismerő rendszer a sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, adaptív tempomat, hogy csak néhányat említsek közülük.

T08

EDC a Renault duplakuplungos automatája
Fotó: Kapás Gábor

A benne lévő erőforrás miatt kicsit aggódtam, hiszen egy ekkora autóban az 1,6 literes dízel motor sem képes csodákra -gondoltam én-. Az eltöltött egy hét alatt azonban megcáfolta minden előítéletemet, amit vele szemben támasztottam. Természetesen nem azt mondom, hogy gyorsulási versenyeken nyugodtan indulhatunk vele, de a hétköznapokban biztosan elégedettek leszünk. Nagyobb tempónál is dinamikus marad, nem forogja szét magát autópálya tempónál sem, ebből kifolyólag a fogyasztása is tetszetős. A Renault dupla kuplungos automatája az EDC is szépen dolgozik benne, különböző módozatok közül választhatunk az ECO-tól a Sport-ig. Ami pedig nagy pozitívum az autóban az a 4Control, ami a hátsó kerekek kormányzását jelenti, amely nagyban hozzájárul a manőverezési képesség javulásához, és a sokkal kisebb fordulókörhöz.

T04

Hatalmas kombi, a családok szeretni fogják, akik bizalmat szavaznak neki
Fotó: Kapás Gábor

Pár gondolatban a végére szeretném összefoglalni a tapasztalataimat. Nagyon tetszett a Talisman, a kategóriájában ár/érték arányban szerintem a legracionálisabb választás. Nem azt mondom, hogy hibátlan, hiszen itt is vannak apró dolgok, amiben lehetne fejlődni, ilyen például a kicsit pattogós futómű, de ezekkel lehet együtt élni. A külső magáért beszél, talán a legszebb a versenytársai közül, nem hivalkodó és tolakodó, hanem egyszerűen SZÉP. A kényelem tekintetében is magas a léc, amit állít, csendesen siklik, tökéletes útitárs hosszú távon is, a benne lévő multimédiás rendszer miután kiismertük könnyen használható. Az étvágya is nagyon korrekt nagyjából 6-7 literrel beérte a teszthét alatt, amiben pedig volt minden autópálya és Budapest araszolás is. És ami nagyon fontos, az pedig, hogy árban bőven a versenytársai alatt van, hiszen valamivel 8 millió felett indul és ha 10 millió fölé extrázzuk, akkor már nagyon jól felszerelten tudhatjuk a magunkénak. Annak, akinek nem a presztízs vagy a szomszédok véleménye számít, hanem csak egyszerűen egy jó autót szeretne, és nem akar ezért a kategóriáért 15-17 millió forintot fizetni tökéletes választás. Felnőtt a feladathoz, hogy versenytársainak megfelelő konkurenciája legyen, csupán az vásárlóknak kell elfogadni a jelenlétét a szegmensében.
További képek megtekinthetők a Galériában.
Az autóért szeretnénk köszönetet mondani a Renault Hungária kft-nek, 1135 Budapest Róbert Károly krt. 96.

Földi Tamás